Egyéni konzultáció

Az egyéni konzultációk minden esetben egy feltárással indulnak. Ide tartozik a sportolóval (gyerekek esetén a szülővel is) történő első beszélgetés, vagyis az első interjú, az exploráció, azaz a probléma feltárása, körüljárása, egy sportpszichológiai tesztcsomag felvétele (amely tartalmaz mind projektív, mind papír-ceruza teszteket), valamint ideális esetben az edzéslátogatás is. Ezek segítségével a sportpszichológus képet kap arról, hogy mik a sportoló erősségei, illetve, hogy melyek azok a területek, amik beavatkozást, vagy fejlesztést igényelnek, különös tekintettel a motivációra, önismeretre, szorongásra, téthelyzetben való teljesítményre, koncentrációra, célkitűzésre, önbizalomra. 

Fontos, hogy ez nem minden esetben jelenti azt, hogy csak a sportolóval való foglalkozásra van szükség, az elakadás ugyanis – különösen gyerekek esetében – gyakran a környezetben keresendő. (Gyakori az a tévhit, hogy elküldenek egy gyereket pszichológushoz, aki „megvarázsolja” és ezzel eléri, hogy minden rendbe jöjjön és például ne viselkedjen úgy, ahogyan addig.) A pszichológus feladata ilyenkor az, hogy leüljön a szülővel vagy az edzővel, és segítse őket a megoldás megtalálásában.

A háttér feltárása az edzőknek és a szülőknek is segítség szokott lenni, hiszen az a (tünet)viselkedés, amit a felszínen látunk, általában a jéghegy csúcsa. Egy flegma viselkedés, illetve az edzések elkerülésének az oka lehet motivációhiány, ami mögött állhat például szorongás, aminek megint csak lehet számtalan oka, aminek egy részét vagy nem szívesen osztja meg a sportoló, vagy sok esetben számára sem tudatos.

A pszichológus a meglátásairól mindig visszajelzést ad a sportolónak, az ő teherbírásának megfelelően, majd kitűzik a célt. Amire ide eljutunk (jellemzően 3-4 alkalom alatt), az már önmagában is fejleszti a sportoló önismeretét. Ennek a fontossága mindenki számára megkérdőjelezhetetlen, hiszen az önismeret segít minket abban, hogy megértsük a működésünket, a reakcióinkat, ezáltal kevésbé lesznek olyan megéléseink, hogy „csak úgy” történnek velünk a dolgok, vagyis kiszámíthatóbb életünk lesz. A pszichológusoknak magunknak is részt kell venniük legalább 150 óra önismeretben, ami jelentősen hozzátesz a hitelességhez.

A visszajelzés módjának azért is van jelentősége, mert ennek része az, hogy a sportoló hogyan viszonyul az adott dologhoz, ő hogyan látja saját magát, ezért nem érdemes egyrészt 1-2 teszt eredményéből következtetést levonni, másrészt pedig az edzőnek teszteket kitöltetnie a sportolóival, hiszen önmagában az eredmények akár félrevezetők is lehetnek.

Az egyéni konzultáció, illetve felkészítés előnye az, hogy személyre szabott, hiszen gyakran nem elég általában a technikák elsajátítása, fontos a sportoló visszajelzése, illetve az, hogy az adott módszer rá legyen szabva, az ő képességeihez, igényeihez legyen igazítva.

A sportpszichológus tehát feltárja a hátteret, figyelembe veszi az előzményeket, majd a sportolóval együtt átbeszéli, hogy melyek azok a tényezők, amik hatással vannak a sportteljesítményre. Ezek az okok gyakran a sporton kívüli életben keresendők. Nem szabad elfelejteni, hogy a sportoló is ember, és hogy az őt ért hatások mind hatással lehetnek a sportteljesítményére, valamint fordítva is, a teljesítmény kihathat a többi területre is. A sportpszichológus tehát nem csak a sportteljesítménnyel foglalkozik, hanem a sportolóval, mint emberrel. Ez amiatt is fontos, mert jó esetben a sportoló identitása nem csak a sportra épül. (Egy többlábú szék stabilabb, mint egy egy lábon álló.)

A sportpszichológusi felkészítés tehát nem csak egy egyszerű tréning, hiszen egyszerre kapsz gyakorlatban használható módszereket és technikákat, valamint foglalkozunk az életed egyéb területeivel is.

Kapcsolat

balazsfruzsina.pszichologus@gmail.com

+36202011342

Partnerek